Spooktober #2

Sziasztok!


Hát, nem majdnem 10 nap múlva szerettem volna hozni a Kathryne által készített Spooktober második részét, ám így alakult. A hétköznapjaim zsúfoltak voltak, a hétvégéimen pedig a szobámat pakoltam és az új bútoraimat raktuk össze. Így volt mit tennem.
Nem is szeretném ennél bővebb lére ereszteni ezt a beköszönést. Mert amúgy se tudnám. Inkább olvassátok szeretettel a 30 kérdésre a 30 válaszomat. Remélhetőleg a következő három bejegyzést még sikerül októberben megejtenem.


Spooktober #1

Sziasztok!


Úgy esett a rémeset, hogy Leah kihívott a Spooktober nevű Kathryne által készített kis kihívásra. Bár a kérdéseket és a feladatokat tekintve én inkább játéknak hívnám, mindezt persze a lehető legjobb indulattal és szándékkal. Főleg azért, mert elnézve, hogy miket kell majd csinálni, jó szórakozásnak tűnik, és egy kicsit segít ráhangolódni az őszre is. Ami nekem mindig nagyon nehezen megy.
De ennyi felesleges szószaporítás után lássuk is, hogy mit is kell most és az elkövetkezendő négy bejegyzés alkalmával csinálnom.


Raktárvásár KMK módra - 2019. szeptember 29.

Sziasztok!


Most nem egy év telt el két bejegyzés között. Azt hiszem, hogy ezért már igazán érdemlek egy kis vállveregetést. No de, most olyan témáról/eseményről fogok írni, mely sok - főleg könyves - bloggernél felbukkant. És hát pont egy könyvtáros maradjon adós ezzel? Jöjjön a kis élménybeszámolóm a KMK raktárvásáráról.

Mindenekelőtt úgy néz ki, hogy ez az ősz a raktárvásároké, ugyanis a Libri után most a Könyvmolyképző Kiadó is erre szánta el magát. Jómagam sajnos a Libriére nem tudtam elmenni, mivel csak az utolsó nap szereztem róla tudomást, illetve kint volt valahol Óbudán a világ vége után nem sokkal. Így tehát, mikor három hete láttam Facebookon, hogy az egyik kedvenc kiadóm megrendezi a maga raktárvásárt, tudtam, hogy ott a helyem!

De vajon megérte-e elmenni?